111 éve született József Attila, aki a legkedvesebb költőm.Születésnapja a költészet napja. József Attila ma, holnap, mindig. Mindörökké!
ÁPRILIS 11
A talló kalászait hányva
S a verebek közé belesvén
Nagy szél kapott föl egyszer engem
Hirtelen, áprilisi estén.
Gyerekeit kereste arra
S engem talált ott épp az utban.
Bömbölt, örült, s én mosolyogva
Rengeteg mellén elaludtam.
Vitt falvan, földeken keresztül,
Meghempergetett jó sárosra,
Cibálva és kacagva vitt egy
Pesti, csatakos külvárosba.
Az uccán vídám jasszok lógtak
S még vidámabban verekedtek,
Kiabáltak, kiabáltunk és
A jasszok végül berekedtek.
Mondom, valami nagy ünnep volt,
A hívek templomokba mentek
És reszketve, szomorú kézzel
Áldották őket meg a szentek.
S hogy a harangok búgtak, fölnőtt
A szívekben nagy, esti béke.
A gyilkos végzett emberével
S úgy menekült, kalaplevéve.
Reménységnek és tulipánnak
Kicsikis deszka alkotmányba
1905-ben ígyen
Iktattak be az alkotmányba.
A kártyás munkásnak fiúként,
S a szép, ifjú mosóasszonynak,
Ligetnek, sárnak, vágynak, célnak,
Fejkendőbe kötözött gondnak.
A szegényasszony rég halott már,
De fiát a szél el nem hagyja,
Együtt nyögünk az erdőn éjjel
S együtt alszunk el virradatra.
1925. ápr. 22.
„Mikor meghalt, nem volt semmije. És ma – költők tudják csak igazán! – egész világ a birtoka: fűszálak és csillagok, sőt a szótár egyes szavai, amiket büntetlenül senki többé el nem vehet tőle.” -Pilinszky János: József Attila emlékkönyvébe
“Csodagyereknek tartottak, pedig csak árva voltam.”
Nem József Attila irodalmunk egyetlen “árva csodagyereke”. Hogy csak néhányukat említsem: Zrínyi, Mikes, Kemény Zsigmond, Nagy Lajos, Füst Milán, Sinka István, Radnóti, Pilinszky- mindannyian árván , fél árván nőttek fel. Mégis József Attila valamennyi sorstársánál árvább lélek. Talán nem is azért lesz irodalmunk mostoha sorsú nagy árvája, mert háromévesen az apját, tizennégy évesen az anyját is elveszíti, hanem – mintha eleve árvaságra született volna, hogy lélekben élete végéig az is maradjon.
Testvérei, barátai , szerelmei közül többen is voltak, akik tisztelték, szerették őt. Azt a szeretetet azonban, amely a lelki gyötrelmeken is átsegíti az embert, amely a percnyi örömöket boldogsággá varázsolja, soha nem érezte. Midhiába kereste ezt egész életében, gyermekként a családjában, felnőttként barátban, szerelemben. József Attila megértésért, szeretetért könyörgő költő. Egész munkássága az emberibb élet utáni vágyakozás művészi dokumentuma. Az árvaság, a bánat, a kétségbeesés, a szeretethiány őrölte fel gyenge idegzetét. Hazáját “ meglelni” csak úgy volt képes, hogy saját életét végképp értelmetlennek tekintse, már csak másoknak remélt emberi boldogságot:
Mióta éltem, forgószélben
próbáltam állni helyemen.
Nagy nevetség, hogy nem vétettem
többet, mint vétettek nekem.
Szép a tavasz és szép a nyár is,
de szebb az ősz s legszebb a tél,
annak, ki tűzhelyet, családot,
már végképp másoknak remél.
(IME, HÁT MEGLELTEM HAZÁMAT...)
