ÉS

HÁNY NEMZEDÉK

Hány nemzedék tört meg miattam,
míg eljöttem töretlen én,
egy alvadt vérű virradatban,
roncsolt halak úsztak a habban,
és közöttük hányódtam én.

Szögesdrótokon kúsztak értem,
hogy őrizzem halálukat,
hogy állhassak sziszegve térden
a tátongó idő szelében,
mint bennük állt az öntudat.

Fény nem jelez; csillag sem őriz,
három király se látogat;
csak fénylő pusztulásom őriz
meg belőlem valami hősit,
mint vak parázs húnyt lángokat.

Az utakat mind lekaszálták,
és száll az idő jószaga,
csillaggá hervadnak a mályvák,
a lélek tündöklő homályt vág,
s villan a szó, mint a kasza.

Adj hát vigaszt, ha jó remény kell,
fizesd ki éber múltadat,
hisz ömlik mint forrás a kétely,
s ha ősapád dühvel felédver,
fordítsd előre arcodat.

Élet és Irodalom, 1960. szept. 16.