2010. december 22., szerda

A valóban megtalált ünnep

A karácsony úgy érkezik meg minden esztendőben, mint maga a decemberi hónap, havával és téli gondjaival, költészetével. Akár a telet, mintha az ünnepeket is elegendő volna rábíznunk a csillagok járására, hogy a nagy égi mechanizmus engedelmesen, évről évre meghozza számunkra. De ez nem így van. Az ünnep nem csak „ránk köszönt”, az ünnepet ki is kell érdemelnünk.
Annak, akinek az ünnepet már csak az idő körforgása hozza meg, annak számára lassan kihűl a karácsony melege, kiürül jelentése, míg végül kínos teherré válik.
Az ember kivételes lény. Pillanatról pillanatra rászabott életét, azt, amitől percre se tud megszabadulni, kell pillanatról pillanatra kiérdemelnie, megtalálnia. Életünk e terhes és fölemelő ellentmondásának egyik legszebb diadala, értékmérője: a valóban megtalált ünnep. Azt jelenti, hogy a gépieset, a közönyöset, a mereven ránk szabottat sikerült szabadsággá, értelemmé, szépséggé emelnünk. A valódi ünnep: az idő és az öröklét érintkezése. Igaz, csak pillanatra tarthat, órákra vagy pillanatokra, de enélkül a „pillanat” nélkül puszta körforgásba merül vissza naptárunk.
Amikor kihagy az ünnepből a megemelő többlet, ebben valami mélyebb és alapvetőbb baj árulja el magát. Egész hitünket, annak mélységét, forrását kell megvizsgálnunk. Harcba kell szállnunk azért, ami elveszett, hogy a járulékos elemek nyomasztó romhalmaza alól ismét kiszabadítsuk a lényeget: emberi időnk isteni jelentését.
De ehhez ismét egész hit kell, s nemcsak az adott egy-két nap, hanem az egész esztendő erőfeszítése, istenkeresése.
A minap valaki megkért, mondjam el egyik emlékezetes gyerekkori karácsonyi emlékemet. Zavarba jöttem. Hogy miért? Talán a „választék” bősége miatt? Nem, ez így pontatlan volna. Hát akkor? „Karácsonyi emlék” címén épp ezt szeretném megírni.
Az történt ugyanis, hogy a föltett kérdésre, részletek helyett, valami módon gyerekkorom egésze rohant meg. De a két ige, mit előbb használtam, máris rossz, hiszen ez a kép nélküli, képeken túli emlékkép oly intim volt, hogy jelenléte leginkább az égbolt mozdulatlanságára hasonlított. De miért jutott eszembe gyermekkorom egésze? Azt hiszem, azért, mivel a gyerekkor, és épp egészében, épp lényege és egésze szerint: karácsonyi.
És ugyanez természetesen fordítva is igaz. A karácsony hangulata, szertartása, szimbolikája, ezer népszokása – soroljam még? – szinte mindent fölmutat, ami szép és igaz a gyermeki érzékenység világában egyáltalán föllelhető.
Ahogy a karácsony a megtestesülés csodájával együtt valamiképp az örök gyermeki legszebb megfogalmazása, éppúgy minden, még a legszomorúbb gyerekkor is, „karácsonnyal terhes”.
Abban, amiben minden gyerekkor találkozik, ott, azon a „ponton” – úgy érzem, öröktől ott áll mindannyiunk karácsonyfája. Megváltásunk záloga egyetemes betlehemi csillagával.
Ezért hozott hát zavarba a kérdés, s merült fel bennem válaszul egész gyermekkorom – némán és kimondhatatlanul.

6 megjegyzés:

zicin írta...

Auguro un buon Natale a Te ed ai Tuoi cari.
A presto

carpe diem írta...

Grazie! Molto bello!

Elettra írta...

I wish you a Christmas filled with much happiness and peace

Karesz írta...

Boldog Karácsonyt kívánok Neked!

Anikó írta...

Áldott Békés Karácsonyt Kivánok Neked és szeretteidnek nagyon sok szeretettel!

Lili írta...

Békés Karácsonyt kívánok, szeretettel