A csoda

A csoda


Évtizedeknek kellett elmúlnia, hogy azt a levelet, a tintaceruzával írt , szépen ívelt betűket  újra el merjem olvasni .Akkor is aranyló , hosszú ősz volt, még október végén szandálban jártam iskolába.

Most a kezemben szorítom a megfakult, megsárgult papírlapot. Ma már bátrabban morzsolgatom, ízlelgetem az emlékeket fölborzoló, vágyakkal,féltésekkel , reményekkel ,féltő –óvó gondoskodni  akarással teli szavakat, édesapám utolsó levelét. Nekünk írta.
Édesanyámnak és nekem.

Édeseim!

Szerda este van, egyedül vagyok, és írom a levelet.Édeseim! A jövő héten biztosan megoperálnak.Hogy melyik napon, azt nem mondta a nővér.Édeseim! Az operálás előtt nagyon szerettelek volna látni benneteket, beszélgetni veletek, de erre nincs lehetőség.Majd utolsó este körbecsókolgatom  a fényképeiteket, úgy veszem, mintha veletek volnék.Édeseim bízom, hogy jó kezekben leszek, talán nem én leszek, aki nem bírja ki már ismernek itt és tudják, hogy már idős vagyok, és mindig vígasztalnak és nagyon bízok, hogy szerencsésen átesek rajta. Édeseim  ma 6 lottószelvényt adtam fel. Édesanyu neked a nevedre a következő számokat tettem 7 12 24 32 82 Édes kislányom a te nevedre meg 5 24 37 41 72  Figyeljétek pénteken ha ezeket a számokat húzzák,a tiétek a pénz.Édeseim! Ha átesek az operáción, és eljöttök, hozzatok pörkölt tökmagot meg almát, kertünkből valót.
Karácsonyra már együtt leszünk .Édesem! vegyetek magatoknak megfelelő téli lábbelit, és okvetlen írjatok.
Zárom levelem, nagyon sokszor csókollak benneteket: Szerető Párod és Édes Apu

Amikor megkaptuk édesapám levelét, édesanyámmal este még  elolvastuk elalvás előtt. Aztán imádkoztunk, együtt, hangosan, apámra gondolva. Majd szorosan átöleltem anyámat, és csendben figyeltük a ház neszeit. Sose féltünk, még az ajtót se zártuk be, mitől, kitől is féltünk volna… De akkor azon az éjjel egyikőnk szemére se jött az álom. Anyám símogatása, újbóli csendes imája ringatott álomba. Aztán egyszerre váratlanul felriadtunk szendergésünkből. Sose hallott hatalmas robajra, csattanásra ugrottnk ki az ágyból. Akkor már nem voltunk rémültek, nem féltünk, amikor villanyt gyújtottunk. Mi volt ez?- kérdeztük fakó hangon. Kintről jött. A kiskonyhából. Szorosan megfogtuk egymás kezét, és kimentünk. Az éjszaka csendjét nem zavarta semmi nesz. Csak léptenk halk csosszintását hallhattuk, amikor beléptünk a kiskonyhába. Anyám gyertyát gyújtott. Pislákoló fénye rávilágított a konyha közepén függönyösen ég felé mutató karnisra. Nem mertünk hozzányúlni, nem értettük, hogy került oda. Visszafeküdtünk, de álom csak nem jött a szemünkre.
Reggel édesanyám megmosdatott, szépen felöltöztetett, úgy engedett iskolába Úgy dél körül belépett az osztályterembe a doktor bácsink, s hazakísért. Már majdnem a házunk elé értünk, amikor fölemelt magához, megsimogatta szöszke fejemet, megpuszilt. Akkor már vártam, mit mond. Rossz érzés fogott el, majd én böktem ki: Meghalt az édesapám? Igen - válaszolta csendesen - hajnali kettőkor. Gyere, menjünk be! Vigyázz az édesanyádra!

Azóta már sokszor elmeséltem annak a furcsa csodának a történetét a függönykarnisról. Soha senki nem hitte el,. Édesanyámmal mi tudtuk, hogy akkor halt meg az én drága jó apám.