TITKOK

Hamvas Béla: Anthologia humana: Omar Khajjám

Építs kunyhót vagy büszke termeket,
fanyar, vagy édes töltse serleged:
életfádról a hervadt őszi lomb
lassan, keringve hull - míg eltemet.

Tölts és koccints! a bor vad láza sok
gondot megöl: reményt és gyalázatot!
Holnap? - Holnapra elsodornak az
örök homályba hulló századok.

Élet s Halál közt dús gyümölcsbe ért
lelkem ágyában sok fanyar miért;
csak az Ember maradt örök titok;
"Miért él, ha meghal? S miért hal meg, ha élt?"

A Nagy Kéz ír s továbbmegy; és a holt
egek zúgják a lángoló sikolyt:
millió könny egy sort le nem törül,
millió jaj egy betüt ki nem olt!

Az ősi Titkot sose leste ki
elmém: azt hittem, nincs mit veszteni
az élettel; s most búsan mondom: Óh,
bárcsak lehetne újra kezdeni!

„Az Ég hatása jónak lenni
a Föld hatása a bőség,
az Ember hatása a rend
Mindenkinek egyetlen dologra van szüksége:
igazan élni"

Egyszer. Mindig csak egyszer. Mindig először, mindig utoljára. Nem a törvényt keresni. Szabadnak lenni. Nem alkalmazkodni. Elhatározni. Nem a megszokás. A váratlan. A kaland. A veszély. A kockázat. A bátorság... a küszöbön állni. Folytonos átlépésben lenni. Élve meghalni, vagy meghalva élni. Aki ezt elérte, szabad. És ha szabad, belátja, hogy nem érdemes mást, csak a legtöbbet! "

Ami az ember szívéhez nőtt, azt dédelgeti, azzal gyengédségből goromba. Az ember csak azzal játszik, akit szeret. Az ember csak legjobb barátját szidja. Az ember csak azt szereti igazán, amivel játszik, csak azt, amit kigúnyol és kinevet. Mert csak azt veszi komolyan.

A szeretet nem érzelem, nem kivételes állapot, nem szentség, nem magasrendűség: a szeretet a létezés eredeti normális állapota"

A rántottleves

Ha az ember természeti lény lenne, az abszolút táplálék nem lehetne más, mint a gyümölcs. De tudjuk, hogy származásunk szerint nagyobbik felében a természeten túlról valók vagyunk, és igazi humánus ételeinket magunknak kell megcsinálni. Az ételek rafinált volta lépést tart életünk bonyolultságával, és bizonyosnak látszik, hogy életünkben sok szövevény első oka valamely szövevényes étel. Ezen az alapon nyugodtan lehetne szendvics, vagy desszert életről beszélni. Az ilyen szendvics és desszert ételeken élő emberek a normalitást teljesen elvesztették. Bizonyos határokon túl ez már nem is élet, csak hisztéria. Ha az ember útközben a normális élet felé az alaptételeket keresi, a józan és nyugodt táplálékot, alig talál néhányat. A normális élet az, ami az ételek között a rántottleves. Semmi különös. Szenzáció nélkül. Messze azon túl, hogy valaki szereti, vagy sem. Az ember a nap bármely szakában eheti, reggelire, ebédre, vacsorára, forrón, langyosan, vagy hidegen. Zsíron, vagy olajon pörkölt liszt és víz. A püthagóreusok kétféleképpen ismerték, sósan, esetleg köménymaggal, ahogy mi esszük, vagy a halványan pirított lisztet tejjel föleresztve, mézzel édesítve. A tibeti csámpá is ilyesféle étel, de a lisztet forró teával öntik fel, és néha faggyúdarabokat tesznek bele. A rántottleves mindennemű feszültség nélkül való étel; ami különösen szeretetreméltó benne, hogy szelíd és egyszerű. Magától értetődik, hogy a csecsemő első étele az anyatej után a rántottleves. A rántottleves kristálytiszta éhség-étel, ami körülbelül azt jelenti, hogy nem ínyencség, és nem torkoskodni való, vagyis nem izgalom, hanem az éhes ember számára készült, és kenyérrel a legjobb, ha pedig a kenyeret megpirítják, vagy különösen ha azt apró kockákra vágva forró zsírban kicsit megsütik, gazdag, tömény és laktató, annyira, ha az ember két tányérral megeszik, semmit sem kíván utána, csak egy pohár félédes bort. A normális étel, mint a kenyér, a krumpli, a főzelék, a főtt rizs, a szalonna, megunhatatlan, mert nem akar mást, mint táplálni. A konyha nagy művei, mint a franciasaláta, vagy a birsalmával töltött sült kacsa, esetleg a pástétom, tele van hátsó gondolattal; komplex művek, sok rétegű ételek, nem is tudják magukat egyszerre kimondani. Rántottlevestől gyomrát még senki sem rontotta el. Mindenesetre van asszony, elég ritka, aki annak, hogy mit főz, teljes tudatában van; az ilyen asszony rántottlevesében a földanya íze határozottan felismerhető. Ilyesmit meleg szív nélkül készíteni nem lehet. Legtöbben, ha a leves durva, azzal védekeznek, hogy csak rántottleves. Mintha nem a közhely lenne a legtöbb, mintha az, ami közönséges, nem az értékek felső foka lenne. A rántottleves íze a leginkább rokon a tejes búza ízével. Ha az ember ezt megkóstolta, az élet kedvességéről mindent megtudott.A bűncselekmények között kétségtelenül a legsúlyosabb az élelmiszer hamisítás. Ebben bizonyos tekintetben együtt van az árulás, a káromlás, a mérgezés, a csalás, a hazugság, mindez alattomosan és rejtve; gyűlöletes nyereségvágyból visszaél azzal, hogyha az ember megéhezik, ennie kell. Akármilyen rettenetes, de úgy van, ahogy dosztojevszkij mondja: rugdaljatok, püföljetek, alázzatok meg, köpdössetek le, csak adjatok enni, enni. Az ételhazugságnál csak egy még súlyosabb van, a hamis prófétaság, amely az embert hazug gondolatokkal mérgezi meg. A nemes és a valódi kenyeret már csaknem elvesztettük. Alig van ennél nagyobb hiány, s ezért ennél mélyebb fájdalom. A rántottleves olyan egyszerű és szerény, hogy azt hamisítani még senkinek sem jutott eszébe. Talán azért is, mert olyan olcsó, és nem érdemes. Helyzetünk mindenesetre nem reménytelen; még van Bach-zenénk és Palazzo Pittink, van Velázquezünk és Hölderlinünk, a normalitás még nem tűnt el teljesen, amíg van rántottlevesünk, krumplink és főtt rizsünk.

A tükör

Hiúság és önzés

Az ember, mondják, egyéb természeti lényektől abban különbözik, hogy önző. A megállapítás rossz. Minden lény az. Sőt: az ember mintha kevésbé volna önző, mint az állat. Persze, nem azért, mert jobb, hanem azért, mert ostobább. Inkább így: azért, mert az állat egoizmusa józan és éber. Még jobban: mert ez az önzés objektív. Az ember is azt akarja, hogy amit tesz, hasznára legyen. De: „csak egészen kevés embernek van ahhoz, hogy önző legyen, elég esze”. Az ember egoizmusa, be kell ismerni, alig hasznos. Miért? Mert nem józan és éber, vagyis mert: szubjektív.
Az ember az egyéb természeti lényektől nem abban különbözik, hogy önző, hanem abban, hogy szubjektív. Az állati egoizmus tárgyilagos annyira, hogy még azt is el lehet róla mondani: ez az érdektelenség nélkül való önzés. Érdek nélkül az, mert: személytelen. És ez a személyesség az ember természetes önzésének is árt. Ostoba ahhoz, hogy igazán önző lehessen. Ébersége és józansága ebben az érdekeltségben kialszik. Semmi sem érdekli önmagán kívül. „Csak az iránt van érzékem, ami én magam vagyok”, mondja egy francia költő. Az ember nem hasznát akarja, hanem önmagát. Ezért nem tárgyilagos. A par excellence humanum nem az önzés, hanem: a hiúság. A világ: tükör.
Csak önmagát akarja és kívánja látni s ezért csak önmagát tudja látni. Az ég kék; de ez a kék ő maga. Ha valakit megszeret, önmagának egy kigondolt változatát szereti. Nem a világot látja, hanem saját képeit. Nem a valósággal áll vonatkozásban, hanem önmagával. Tükör előtt van és ott él.
A tükör nem egyéb, mint a világgal szemben fölvett álláshelyek szöge. Az állat úgy érzi, hogy önmagát a dolgok közé teszi, énjét a világba belehelyezi. Sokkal inkább a világból ki sem veszi, hanem ott hagyja. Ezért az állat világa: a környezet. Az ember világa: a tükör. Mert önmagát a dolgok közül kiemelte, s úgy áll, hogy amikor a világra néz, a pillantás sugara megtörik és visszaverődik a dolgok felületéről. Ezért látja az ember a dolgok helyett mindig önmagát. Az állat objektivitása nem más, mint az objektíven fölvett magatartás; az ember szubjektivitása pedig az a ferde szög, amelyben a világgal szemben áll. Amit ebből a szögből láthat, az csak önmagának visszaverődött képe lehet. Az ember világhelyzete: a tükör.

...A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja. A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle. Mert amikor bennünket elküldtek, az útra bocsátó hatalom így szólt:
Rád bízok minden embert külön, kivétel nélkül mindenkit.
Segíts, adj enni, adj ruhát, mindenkire vigyázz úgy, mint magadra, és ne hagyj senkit a sötétségben elmerülni.
Amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz, amit átélsz, oszd meg. Az egész világ a tied. Szabad vagy a kövektől az éterig. Ismerd meg, hódítsd meg, senki sem tiltja. De jaj Neked, ha magadnak tartod! Elbocsátalak Téged is, mint mindenkit. Felelős vagy minden emberért, aki Veled él, s el kell számolnod minden fillérrel, amit magadra költesz, minden örömmel, amit magadba zártál, és minden boldog pillanattal, amit magadnak tartottál meg. Most eredj és élj, mert a világ a Tied! Szabad vagy a kövektől az éterig. Ismerd meg, hódítsd meg, senki se tiltja, de jaj, neked, ha magadnak tartod.Elbocsátlak téged is, mint mindenkit: felelős vagy minden emberért, aki veled él, s el kell számolnod minden fillérrel, amit magadra költesz, minden örömmel, amit magadba zártál, és minden boldog pillanattal, amit magadnak tartottál meg. Most eredj és élj, mert a világ a tied!

 Szabályként ki lehet mondani: ha valaki másnak hazudik, árt, mást megrövidít, megcsal, lehet, hogy az illetőt, akit megcsalt, valóban az élet kincsétől fosztja meg. Nem bizonyos. De számítani lehet rá. Az azonban holtbiztos, hogy a hazugsággal önmagát hazudja el, a megrövidítéssel önmagát rövidíti meg, a csalással önmagát csalja meg. Ez feltétlenül így van, és ez alól kivétel nincs. A más elárulása önmagamra visszaüt, s az esetleg elkerülheti, én magam soha. Aki másra kardot fog, nem biztos, hogy azt leszúrja, de önmaga biztosan kard által fog elveszni. Erre mérget lehet venni.
(A babérligetkönyv)

A boldogság az Első Lélek legelső érzése — a boldogság az első tudat, az első emlék, az első tapasztalat, az első gondolat, az első cél. Ez az első érzés-akarat-cél-tudat-gondolat, ez az Első Világ és Első Élet, ami benne lüktet a fákban és kövekben, a vizekben és a csillagokban, az emberekben és az istenekben. Ez az Első Érzés, amin a világ nyugszik, mint az őskőzeten a föld. A Boldogság a világ első érzése, amivel a nemlétből felébredt életet fogadja.

BARÁTSÁG ÉS CSILLAG
Valami érthetetlen kapcsolat van a barátság és a csillag között.
... Miért csillag a barát? - És miért barát a csillag? ...
- Mert olyan távol van, és mégis bennem él?
- Mert az enyém és mégis elérhetetlen?
- Mert az a tér, ahol találkozunk nem emberi. hanem kozmikus?
- Mert nem kíván tőlem és én sem kívánok tőle semmit? csak azt,
hogy legyen és így, ahogy van: és ő van, és én vagyok,
ez kettőnknek tökéletesen elég?
- Nem lehet rá válaszolni. Nem is kell! De ha nem is lehet, barátom
iránt mindig azt fogom érezni, hogy csillag, a világegyetemnek
rám ragyogása.

/Hamvas Béla/